Henrietta belépett a lakásba és nagyot sóhajtott. 30 percet kell egyedül eltöltenie benne. A bejárati ajtó reteszét a helyére akasztotta, behajtotta a fémrácsot, majd a tűz-gyolyó-atombomba és biológiai fegyver álló acél illetve betontömböt házi daru segítségével a helyére illesztette. Az ablakokat bedeszkázta és gyémántlemezekkel megerősítette. A vécét széfbe zárta, a csapokat bebetonozta. Légáteresztő színváltoztató terepruhába bújt, áramtalanította a lakást, felvette hő érzékelő szemüvegét majd élesítette lőfegyverét. Leült a fotelbe és órájára nézett. Újra nagyot sóhajtott, még kemény 5 perc van hátra. Kezdett kínos csend támadni a néptelen lakásban. Nem mert dúdolni, hátha úgy majd nem hallja meg az ismeretlen eredetű neszeket amikre számított. Erősen koncentrált mindenre olyannyira, hogy elkalandoztak gondolatai. Eszébe jutottak a régi szép idők amikor Csilla és Ferenc még vele voltak. Akkor nem okozott ekkora gondot neki az egyedüllét, dúdolni sem volt rest. Épp a dallamokat próbálta feleleveníteni magában, mikor mocorgásra lett figyelmes maga mellett. Mintha közeledett volna felé valami. Henrietta nem gondolkodott felkapta a fegyverét és lőtt. A lövés visszhangzott a szobában vagy fél percig de lehet azután már csak a fejében. Néma csend lett újra. Remegő kézzel pásztázta a lakást, de nem látott semmit. „Nem talált” gondolta magában.

Eszébe jutott, hogy végzetes hibát követett el, nem kutatta át tüzetesebben a lakást mielőtt bezárta volna magát oda. Dehát sietnie kellett, csak 25 perce volt az amúgy 2 órás műveletre. Tudta. Tudta, hogy eljött az idő, amikor szembe kell néznie félelmeivel nem halogathatja tovább. Lefuttatta agyában  az információkat amit a kommandós háziasszonyok kiképzésén szerzett.  Lépésről lépésre követte, a "hogyan győzzük le legősibb ellenségünk" című fejezetben tanultakat. Először is lenyugodott egy vizuációs módszer segítségével, levegőfelvételét bőrön keresztül kezdte el végezni, felvette a kanapé színét, elálló tincsei pedig a tapétáét. Összes érzékszervét az ellenség érzékelésére irányította. Tudta egy esélye van csak, vár míg az idegen hibázik. Nesztelenül tette ezt Meredt a sötétségbe. Mintha mozgó közvonalakat észlelt volna, de nem volt benne biztos. Lehet csak a szeme nem szokta még meg a sötétet. De, ahogy a körvonal egyre pirosabb lett tudta, hogy az valami élő dolog lehet csak. Ismerősnek hatott, de ahhoz még túl halvány volt h bizonyosságot nyerhessen az idegen kiléte felől. Döntenie kellett, vagy azonnal lő és ezzel megkockáztatja, hogy megint elvéti, vagy megvárja míg olyan közel jön a titokzatos lény hozzá ami viszont már veszélyezteti az életét. Tudta mit kell tennie. Semmit....

Agya zsongott az adrenalintól, keze zsibbadni kezdett de kitartott és várt. Az ellenség egyenes vonalú egyenletes mozgással közeledett felé, már majdnem elérte mikor hirtelen henrietta hidegvérrel felkapcsolta fülével a fényszórót ami az éjjellátó szemüvegéhez tartozott és végre farkasszemet nézhetett ősellenségével, A hihhetetlenül félelmetes bal kezével ami azzal a céllal közeledett ily alattomosan, hogy megvakarja viszkető heréjét.