szóvaltehát, h ne hazudtoljam meg önmagam bevezetésnek egy kisebb szokásos bélsaras történettel indítanék, csak h senkinek ne legyen hiányérzete.
azt hiszem párszor már elpicsogtam, h nem szeretem a trófeába járást, mert soha nem tudtam kiteljesedni semelyik ilyen étkezéssel teli aktus során. előrebocsátanám, h elégedetlenségem kiváltó oka nem a trófea káefté szervezési hibájából adódik. a probléma egyértelműen bennem van. alapjáraton az ételek tömeges elfogyasztásával nincs gond, de valahogy ezen a helyen mindig lefagyok. lehet mert stresszel alapból a tudat, h a hazavezető utam utolsó negyede azzal fog telni, h imádkozom a záróizmok istenéhez, h ne engedjenek az elernyedés kisértésének. ez megmérgezi az egész programot. de azt hiszem ezzel nem vagyok egyedül, mármint kit nem visel meg az, h zabál amit ér két és fél órán keresztül? engem továbbá még a teljesítménykényszer zavar. az ember tudat alatt is megpróbálja leétkezni a fix összeget amit persze nem ő áll, így illendő minél többet fogyasztani, mintegy gesztus vagy köszönetnyilvánítás képpen. és ez nem úszható meg egy jókis after fosás nélkül. eddig ezt a műveletet sikerült a távozás utánra időzíteni. hisz nem szívesen tisztelném meg az ottani toálettet,az intim helyzetben megszületett termékemmel. és akkor most rá is térhetek a legutóbbi esetemre. az odaút sikeredett olyanra, mint amilyenre a hazautat képzeltem. ez megmondom őszintén meglepett, de akkor már nem volt visszaút. megérkezésünk után, regvest kézmosásra invitáltuk egymást szülőanyámmal. beléptünk a mosdóba. üres volt, hisz alig volt két asztal még ahol ültek vendégek az étteremben. kellemes zene,illat, két kabin. egyik félig bezárt, legalábbis a kis elfordítható gomb ezt mutatta. leguggolva konstatáltam, h az is szabad, de a másikba mentem be. édesanyámat felszólatottam, mossa sokáig és jóó alaposan szárítsa meg vagy hatszor a kezét. elszánt voltam, és tudtam nem lesz több lehetőségem ha nem járok eredménnyel. a vécépapír cseles volt, mert ha meghúztam rögtön eszakadt a perforációnál, így nagyon rövid darabokat tudtam egyszerre magamhoz venni, tehát több másodpercbe került a megterítés. de nem volt idő ezen sajnálkozni, csak egy kisebb azistenit szaladt ki a számon, tudtam nem ez a megfelelő pillanat egy jól kiforrott káromkodásra. tettem hát amit kellett, (illetve tette az magát) a szárítógép és a zene aszisztálásában. és ekkor nyílt ki a mosdó ajtaja. mondhatnám h megfagyott bennem a szar, de azért arra nem volt sansz akkor. reflexből megnyomtam a víz zubogását előidéző gombot. nade még hátra volt a higiéniai utókezelés. ami mint előbb már kifejtettem, a papír kivitelezése miatt lehetetlenné tette a kellő hosszúság elérését a legkevesebb tépésből. ehelyett vagy 10x kellett tépkednem azt, így egyre kellemetlenebbé vált a helyzet, főleg mert egyértelművé vált az én helyemre pályáznak az új belépők. a szárítógép is inkább várakozó állásba helyezkedett, mintha ő is türelmetlenkedett volna. végre végeztem, mégegyszer leöblítettem, majd megszégyenülve szembenéztem a fogadóbízottságommal, két 30-as 40-es éveiben járó jólszituált külföldi hölgy személyében. zavaromban mosolyogva és egy halk elnézést elrebegve kezdtem villám kézmosásom, majd kikotródtunk a helyiségből. és még csak akkor kezdődött a program. az elkövetkező két órát azzal töltöttem h majdnem elaludtam vagy nem ettem, vagy néztem mit ehetnék de nem merek. 2 diétás fogást azért elfogyasztottam lesz ami lesz alapon. nem lett semmi csak a végére már éheztem. és akkor felteszem a kérdést, most ez azért alakult így vajh, mert már jóó előre ráparáztam az egészre, vagy csak egyszerűen szerencsétlen vagyok. de valószínüleg mindkettő. de ha nagyon ki akarom hozni ebből a dolgoból a cseppnyi pozitívumot, akkor az, hogy legalább merem használni a nyilvános mellékhelyiségeket. mert ha visszagondolunk kollégium előtt, nem voltam hajlandó sehol csak otthon. csak szenvedtem agybafőbe. de a kemény életem megedzett és egyre több toálettet tudok használni rendeltetésének megfelelően. ez nem mondható el néhány kedves törzsvendégünkről, akik minden egyes film előtt telibefröccsentik öregedő testük legjavát. ami még rendjén is lenne, de h miért nem tudnak maguk után kicsit eltakarítani? azt fel nem foghatom. de nem is tudom kiktől tartson jobban az ember, a fosós nagymamáktól (énis ilyen leszek), vagy a csendes bolondoktól (lehet már ilyen vagyok)? de róluk majd legközelebb értekezem magammal.