norikó régóta szimpatizált a fiatalemberrel, aki előzékenyen köszönt neki az utcán minden egyes alkalommal, mikor elhaladtak egymás mellett. először csak csodálkozott eme gesztuson, hiszen ismerettségük igen közvetett volt. az idő haladtával észrevétlenül átledült a mármegintköszönnikellennekazegyednek-ből a hnaholvanmármikorlehetmáköszönnineki státuszba. várta a következő találkozást mikor újra átélheti az intim és tartalmas párbeszédet. minden egyes utcai körútja során érzékszerveit kihegyezve pásztázta környezetét, kutatva a célszemélyt. természetesen ettől függetlenül mindig mellbevágta a találkozás, hiába edzette magát rá jó előre. a reakciók a következő voltak: összeránduló gyomor, fél perces szívleállás, egész testen átvonuló remegés, verejtékmirigyek igen erős aktiválódása kiváltképpen a tenyéren majd az alappulzus megszázszorozódása.
ilyen kellemesen telt el minden alkalommal az észleléstől a köszönésig számított pár másodperc. utána már csak fél órába került, hogy visszanyerje eredeti állapotát. az első taktika ami nem is taktika mint inkább zabolázatlan ösztön volt, abban merült ki, h jó messziről beazonosította a személyt, majd notóriusan másfelé nézett, mígnem az utolsó pillanatban mikor már majdnem sercegett kettejük között a levegő egy gyors pillantás kiséretében odaköpött egy sziát.
az idő haladtával már paranoid tüneteket mutatva, sokszor más útvonalat választott amin kevesebb eséllyel futhatott össze emberével. szánalmas vagy nem kedves gyerekek, de norikónak sikerült súrolnia az őrület határát már ennyitől. de ne írjátok le kedves nyájas olvasók ezt az önbizalommal ritkán találkozó, elmegyógyintézetbe való leányt. norikó pár év elteltével lassan mégis garantáltan örökké fénylő önbizalomszőrt növesztő löttyöt vásárolt az ecseri piacon. ennek eredményeképpen beteges viselkedése alábbhagyott. torkából a gombóc is felszívódott mielőtt a kapun kilépett. a világ a lábai előtt hevert, nem ismert lehetetlent. tudta! érezte, h örökké tartó magabiztosságának megőrzéséhez még egy mindent eldöntő utolsó játszmában kell helytállnia...
a körúton haladva egyszercsak megsuhintotta a halál szele, ahogy ismerős alakot vélt felfedezni a messziségben feléje tartva. norikó tudta, hogy eljött az idő, nem hátrálhat meg, most kell bizonyítania. igenis érdemes arra, h hordja önbizalomszőrből készült még friss bundáját. kihúzva magát, szemkontaktust teremtett az egyeddel. érezte h nem bírja tovább a látószervét a másikéba mélyeszteni, de nem adta fel! barátságosan laza, mégis nőiesen elegáns kisugárzást próbált eljuttatni démonjához. a két szempár egymásnak feszült, hosszú másodpercek alatt egyszer sem engedve a pislogás vágyának. és akkor elérkeztünk kedves gyerekek a várva várt pillanathoz! egymás elé értek, igen! a köszönés meglepően természetesen zajlott, miért ne lett volna az. norikó abban a pillanatban elkönyvelhette győzelmét maga felett. s megérdemelten kapott még hozzá egy jutalomafalatot egy beszélgetést kezdeményező kérdés formájában. annak feltétele pillanatában, norikó alatt megnyíla a föld és ő eltűnék vala annak legmélyebb vermébe. bárcsak ez lett volna. ehelyett egyszercsak lökést érezvén a csipőjén és így félig mepördülvén saját tengelye körül norikó realizáta, hogy nekiment egy kurva oszlopnak. sokkos állapotában odaokádott egy fél szavas választ majd nagy iramban próbálta elhagyni a helyszínt, miközben lassan hullottak ki láthatatlan bundájából a szőrcsomók.
ne féljetek megszeppent gyerekek
ez az eset igen régen esett meg
noriko bundája sürübb mint valaha
ezt epillátora is alátámaszthatja
kívánjunk hát neki hosszan tartó szőrzetet
ki el akarja lopni, az azonnal rohadjon meg
