mit tagadjam több mint 2 éve megvan ez a szerencsétlen. vérrel-verejtékkel összekotortam a házát, berendeztem ízlésesen, játszottam vele igénye szerint. várva vártam a hétfőn mikor új dolgok érkeztek, csak ez vígasztalt aznap. ültettem tonnaszám a zöldséget, virágot, fát, látogattam az igazbarátokat, ugrálókötél rekordot állítottam fel, pattogtattam a labdát fél órán keresztül, hogy minél több pénzem és pontom legyen. tömérdek gátugrást hajottam végre, sok esetben üvöltözésekkel kisérve az izgalmas futamot. már a banánhéj sem tudott kihozni a ritmusomból. elértem amit szerettem volna, tisztességes ruhatár, egyedien praktikus mégsem fellengzős lakás, megbízható szomszédok, pénzügyi problémák kiiktatása. horgászni is megtanultam, gyűjtöttem tojást, rendesen napi rendszerességgel nyitottam ki az adventi naptárat, vettem napi 4-5 miszteriboxot.
a baráti körömet is közelebb éreztem miután megtudtuk beszélni ki mit vett a héten, bemutattuk egymásnak az új szerzeményeket, ajándékokkal kedvesketdünk a másiknak. egyszerűen idilli volt minden. és akkor megérkeztek a petlingek. jöttek aranyos kis pulyákként, nagy gondoskodással felneveltettem a pettel, majd jött a gülüszem és a nyávogás (amit nem hallani kívül, viszont legbelül sikít) egyre kevesebb lett a játék, a lakásfelújítás se volt már olyan fontos. a hétfők se voltak már a régiek, nem jött jó cucc, nem volt motiváció. de éhesek a petlingek, ha nem eteti a gazda elfutnak aztán fizethet fejenként 200 pénzt. új napi rutin lépett érvénybe: belépés pet etetés, mozsdatás, ki a kertbe jönnek az üveges szemeikkel ugrálnak. mit kérsz bazmeg? szendvicset mi csesszelek meg, tegnap is azt kértél meg az előtt is. ne rohangálj már, edd má meg bazmeg, te mit kérsz szusit mi bazmeg tudtam bazmeg mindig azt zabálod, de ne arra mennyé ide gyere edd má meg had mennyek má innen el...