minnyá nekikezdek csak éppen készülök belefulladni a csokiba, há h lehet ilyen kulva finom vmi??
nu! az esett ma, h felkeltem és tudatosult bennem, h biza bekell mennem kémiára és teljesítenem kő! direkt elébb bevágódtam az épületbe hátha vkinek megvan az előzetes feladata, hálistennek megvótt gyorsan lemásoltam, és imádkoztam h ne kérdezzen a tanár túl sokat mérés elött, merha vki nem készül kivágják a fenébe. sikerült elbasznom vhova annak a gyereknek a jegyzőkönyvét akiről lemásoltam a feladatot a tanár elött keresgéltem, meg mérdezgettem mindnekitől de csak megtaláltam magamnáá. húúú de ütős helyzet vóttt bázzze. természetesen senki nem tudott semmit, bármi volt a kérdés, szóval megnyugodtam tán nem vágják ki az egész csoprotot. ezt a kellemetlen 10 percecskét átvészeltem a jegyzetekre meredve, nehogy észrevegyen és megszólítson az elöttem ülő tanár...egyszer tett fel kérdést nékem, akkor sajnos azt is hozzá tette h ne a jegyzeteimet bámuljam, ezért elkezdtem bámulni a falat úgy télleg jobb volt, jobban esett a kínos csend...de hálistennek jött 2 késő akik berkönyörögték vhogy magukat és inkáb ők lettek a célpontok, persze lelettünk cseszve h nemtonk semmit és köv mérésné szórás lesz...gváháháhá ezt csak én értem. (najó elmondom biztos így is vicces lesz, jegyzőkönyvben vannak számolási feladatok és mindig kell számolni szórást is...köszönöm) na mind1 ezt a poént gyorsan dolgozzuk fel, mermég van csomó "érdekesség" hátra. aztán el lett magyarázva a mérés lényege, így már azé megoldható volt a cuccos. öntögettem egykis fost a szarra arra szárított visszértágulatot, kevergettem kavargattam arra csepegtettem kis nyálkahártyaürüléket és máris kész volt a lila színü folyadéék, majd azt kellett titrálni kedves nézők, titrálni nagyon jó...oszt lett kék cuccos és mindenki vigadt a teremben. ezt megismételhettük még 2x aki béna volt 3x, én kivételesen nem voltam béna. egyszerüen frenetikus volt! mire kiléptem a kapun zuhogott a hóó há mondom remek, hátha nemtok maj hazamenni emiatt me esik 5 méter az éjjel.
a nap másik szenzációja, h átvehettem a diák igazolványomat! a kép az frenetikus, de legalább nem pöttyös a pofám rajta.
nagyon fasza h az ablakunkban van 4 sör és egy két decis hubi merh majd ma iszunk, erre mindenki hazahúzott....kivéve persze ich, rohadjak szét. egyesek meg egyesekkel mozizgatnak pesten, felháborító !!!!!
rohadni jóóó rohadni finom rohadni különlegeeeees
ja igen! és mivan kedves tik a megfejtéssel? béélabá má megfejtette, nehéz volt...bár ő nem járta végig azt a hosszú utat eme mély logikai labirintusban aminek a kijárata a megfejtés. csak rábaszta h más nem lehet, namaj máskor nem lesz ilyen egyértelmü mer akkor olyan dolog lesz amiről elötte nem regéltem oldalakat.